Szeretném megosztani a történetemet veletek, mert büszkén mondhatom hogy életem talán legnagyobb harcát vívtam meg :)
Anyuék válásával kezdődött az egész.Nekem valahogy nem ment az hogy feldogozzam.Erre még jöttek pluszba a sulis gondok,önértékelési zavarok,anyunak új barátja lett.Szóval a feje tetejére állt az életem, mindez ugye a legjobb életkorban.Nagyon rosszul viseltem.
Az önértélkelési zavarom az már válás előtt is megvolt, de ezek a dolgok csak felerősítették.
Ekkor inni kezdtem....elég rendesen.
.jpg)
Egyszerűen megnyugtatott.Amikor a fájdalomra koncentráltam és nem a gondokra, akkor valahogy jobbnak éreztem mindent.Nem tudtam felmérni a tetteim súlyát, és valahogy a gondolataim sem voltak tiszták.Egész nap olyanokon járt az eszem hogy nem vagyok elég jó, jobbá kell válnom.Ez persze újra idegessé tett amit megint ezzel vezettem le.Csakhogy nem mindig tudtam ezt eltitkolni, hisz a hegeket látni lehetett.
Rengeteget sírtam ebben az időben, aztán mikor már mindenki tudta hogy nagyon nem okés valami velem akkor pszichológushoz kerültem.Egy ideig jó volt...de újra és újra visszazuhantam.Aztán átkerültem egy másik dokihoz aki már gyógyszerrel kezelt.A gyógyszer hatására nem tudtam nem mosolyogni:) Kezdtem látni hogy mit tettem, és nekiálltam rendbe rakni az életem.Kijavítottam a jegyeimet, újra normális emberi kapcsolataim voltak, sőt újakat alakítottam ki, küzdöttem a jövőmért és az új énemért.Talán elmondhatom hogy ezután életem legjobb időszaka következett.Nagyon szerettem akkor élni.Imádtam az életet.
A mai napig meg kell küzdenem ezekkel a gondokkal, de nem a régi módszereimmel teszem ezt.Pusztán az akaraterőmre támaszkodom.Hálás vagyok azoknak az embereknek akik anno segítettek nekem és biztatták, hogy menni fog és jobb lesz minden.Ha akkor nem kapok segítséget...talán lehet hogy már nem is lennék itt.
Ezt a bejegyzést amiatt írtam, hogy lássátok attól hogy valakin nem látszik, még küzdhet hatalmas problémákkal.Belőlem se néz ki ilyeneket senki mert mindig mosolygok, még akkor is ha belül szenvedek. Soha nem szabad feladni. A másik amiért írtam, hogy mindenki szálljon magába és gondolkozzon el azon hány embert bánt meg, hány embert csúfol, esetleg bántalmaz tettlegesen mert ő más mint a többi.Nem tudhatod milyen gondokkal küzd, és nem e esetleg a te "vicces beszólásod" lesz neki az utolsó csepp a pohárban.Tapasztalat, engem is bántottak és nem egyszer jöttem úgy haza hogy beakartam gyógyszerezni magam.Amit meg is tettem volna ha anyu nem veszi észre időben és zárja el előlem a gyógyszereket.
Figyeljünk egymásra, és mindenki küzdjön hogy jobb élete legyen!
Ha valaki tudja mi az hogy kitartás és a végsőkig való küzdelem az én vagyok.És sikerült! :)
