A múlt

Ma ahogy rendezgettem a gépen a cuccaimat..pár érdekes képre leltem...abból az időszakból amikor kb lelki roncs voltam és pszichiáter kezelt.
Szeretném megosztani a történetemet veletek, mert büszkén mondhatom hogy életem talán legnagyobb harcát vívtam meg :)

Anyuék válásával kezdődött az egész.Nekem valahogy nem ment az hogy feldogozzam.Erre még jöttek pluszba a sulis gondok,önértékelési zavarok,anyunak új barátja lett.Szóval a feje tetejére állt az életem, mindez ugye a legjobb életkorban.Nagyon rosszul viseltem.
Az önértélkelési zavarom az már válás előtt is megvolt, de ezek a dolgok csak felerősítették.
Ekkor  inni kezdtem....elég rendesen.

Aztán később megnyugtatott mikor randomba gyógyszereket vettem be.Nem számított milyen...csak bevettem őket.Elnyomott és így nem éreztem a gondok súlyát.Eközben persze egyre mélyebbre süllyedtem.Enni nem nagyon ettem.1 hónap alatt 13 kilót fogytam.

Ekkor már depressziós voltam, majd hogy ne legyen elég kialakult a pánikbetegségem amit már végképp nem tudtam kezelni..Ha mennem kellett valahova (annyira rosszul voltam az emberektől) hogy mielőtt kiléptem az utcára megterveztem merre menjek hogy a lehető legkevesebb emberrel találkozzak.Állomáson,buszmegállóban,boltban,kajáldákban,bevásároló központokban...mindenhol rosszul voltam.Konkrétan csak otthon éreztem jól magam.De egyedül meg hogy érezze ugye jól magát az ember? A legtöbb barátom nem értette miért vagyok folyton otthon, én meg nem tudtam nekik ezt elmagyarázni, így szépen lassan egyedül kezdtem maradni.Ami persze még jobban megviselt.Amolyan ördögi kör volt ez.A sulira is kihatott ez.Olyan szinten hogy 10.-ben félévkor 7 tantárgyból megbuktam.Itthon ebből balhé lett.Úgy éreztem minden ellenem van, és fogalmam sem volt mit tegyek.Néha annyira elkeseredett voltam hogy a sulin kívül ki sem mozdultam a lakásból...a feszültség meg csak nőtt bennem.Ekkor kezdtem el vagdosni magam.

Egyszerűen megnyugtatott.Amikor a fájdalomra koncentráltam és nem a gondokra, akkor valahogy jobbnak éreztem mindent.Nem tudtam felmérni a tetteim súlyát, és valahogy a gondolataim sem voltak tiszták.Egész nap olyanokon járt az eszem hogy nem vagyok elég jó, jobbá kell válnom.Ez persze újra idegessé tett amit megint ezzel vezettem le.Csakhogy nem mindig tudtam ezt eltitkolni, hisz a hegeket látni lehetett.
Rengeteget sírtam ebben az időben, aztán mikor már mindenki tudta hogy nagyon nem okés valami velem akkor pszichológushoz kerültem.Egy ideig jó volt...de újra és újra visszazuhantam.Aztán átkerültem egy másik dokihoz aki már gyógyszerrel kezelt.A gyógyszer hatására nem tudtam nem mosolyogni:) Kezdtem látni hogy mit tettem, és nekiálltam rendbe rakni az életem.Kijavítottam a jegyeimet, újra normális emberi kapcsolataim voltak, sőt újakat alakítottam ki, küzdöttem a jövőmért és az új énemért.Talán elmondhatom hogy ezután életem legjobb időszaka következett.Nagyon szerettem akkor élni.Imádtam az életet.

 

A mai napig meg kell küzdenem ezekkel a gondokkal, de nem a régi módszereimmel teszem ezt.Pusztán az akaraterőmre támaszkodom.Hálás vagyok azoknak az embereknek akik anno segítettek nekem és biztatták, hogy menni fog és jobb lesz minden.Ha akkor nem kapok segítséget...talán lehet hogy már nem is lennék itt.

Ezt a bejegyzést amiatt írtam, hogy lássátok attól hogy valakin nem látszik, még küzdhet hatalmas problémákkal.Belőlem se néz ki ilyeneket senki mert mindig mosolygok, még akkor is ha belül szenvedek. Soha nem szabad feladni. A másik amiért írtam, hogy mindenki szálljon magába és gondolkozzon el azon hány embert bánt meg, hány embert csúfol, esetleg bántalmaz tettlegesen mert ő más mint a többi.Nem tudhatod milyen gondokkal küzd, és nem e esetleg a te "vicces beszólásod" lesz neki az utolsó csepp a pohárban.Tapasztalat, engem is bántottak és nem egyszer jöttem úgy haza hogy beakartam gyógyszerezni magam.Amit meg is tettem volna ha anyu nem veszi észre időben és zárja el előlem a gyógyszereket.
Figyeljünk egymásra, és mindenki küzdjön hogy jobb élete legyen!
Ha valaki tudja mi az hogy kitartás és a végsőkig való küzdelem az én vagyok.És sikerült! :)

Na egy új bejegyzés a mozgalmas kis életemről :)
Suli...ugyanolyan..nehéz :D
Itthon szerencsére már rendeződtek a dolgok szóval no para :)

Bálinttal nagyon jól megvagyunk...nála jobb pasit nem is kívánhatnék...annyira boldoggá tud tenni :3
Múltkor mikor nála voltam,pont akkor volt a szülinapja..sütöttem neki tortát tele raktam lufival a lakást...és felköszöntöttem.Csak szorosan öleltük egymást és ekkor a fülembe súgta hogy én vagyok a legjobb barátnő a világon.Annyira gyönyörű pillanat volt:) Meg mikor reggel arra kelek hogy megsimogat és az ágy mellett áll egy bögre vaníliás cappucinoval.Olyan cuki volt:)
Annyira jó hogy most már meg tudjuk oldani hogy gyakrabban együtt legyünk..hisz nagyon tud hiányozni :/



Amúgy az előző bejegyzésemből kimaradt egy fontos dolog...illetve számomra nagyon fontos.Megcsináltattam tavaly a tetoválásomat.Hihetetlenül sokat jelent nekem...visszagondolva rettenetes volt az a bizonyos időszak, és ez mindig arra fog emlékeztetni hogy erős voltam akkor és felülkerekedtem mindenen....és a jövőben is annak kell lennem ha akkor ment :)


Az elmúlt időszak amúgy bebizonyította hogy ki az igazi barát, és kik maradtak mellettem .Köszönöm nekik! :)

Na így most ennyit.Majd nemsokára jelentkezek :)